A tökéletes terasz bejárati ajtó megtalálása nem egyszerű, hiszen számos feladatot kell ellátnia.
Ő teremti meg a kapcsolatot a kültér és a beltér között, ezt azonban olyan módon kell
megtennie, hogy előnyeit élvezni lehessen, a hátrányait pedig ki lehessen zárni. Nézzük most
meg, milyen feltételeket szükséges szem előtt tartanunk a nyílászáró vásárlása során!
A terasz bejárati ajtó célja
Annak érdekében, hogy ki tudjuk választani a megfelelő terasz bejárati ajtót, tudnunk kell, hogy
pontosan mi a rendeltetése a nyílászáró termékek ezen típusának. Funkciói közül talán a
legfontosabb, hogy közvetlen kapcsolatot teremt a terasszal és a kerttel. Nyitott állapotban a
legtöbben olyan teraszajtót szeretnének, amelyen keresztül kitekintve úgy érezhetik, mintha a
kertben lennének.
Ha azonban csukva van, fontos, hogy elegendő fényt engedjen át, megfelelő hő- és
hangszigetelő tulajdonságokkal bírjon, illetve védjen a betörőktől, no meg persze a kellemetlen
rovartámadásoktól is. És természetesen az sem hátrány, ha illeszkedik az épület
megjelenéséhez, stílusához.
Ezekre figyeljünk a vásárlás során
A teraszra kerülő bejárati ajtó kiválasztása során figyelembe kell venni, hogy mennyire könnyen
közelíthető meg rajta keresztül a ház, és milyen mértékben biztosítja a fény beáramlását. Az
üvegezett ajtók rengeteg fényt engednek be, javítva ezzel a beltér hangulatát és csökkentve a
mesterséges világosság szükségességét.
Meghatározó szempont az energiahatékonyság mértéke, hiszen egy jól szigetelő terasz bejárati
ajtó jelentős összegeket képes faragni a fűtési-hűtési költségein. Manapság a kiváló minőségű
PVC ajtók örvendenek hatalmas népszerűségnek, hiszen ellenállóak, jól szigetelnek, remek ár-
érték aránnyal bírnak és könnyű őket karbantartani.
Ugyancsak jelentős a biztonság kérdése is, hiszen egy többpontos biztonsági zárral és erősített
üveggel rendelkező ajtó védelemmel szolgálhat az esetleges betörésekkel szemben.
Fontos, hogy könnyen és kényelmesen megközelíthető legyen rajta keresztül a terasz, a kert
vagy a medence. Ez különösen a nyári hónapokban meghatározó, amikor több szabadtéri
programra is sor kerül. A terasz bejárati ajtó megjelenése sem elhanyagolható szempont,
hiszen elengedhetetlen, hogy anyaga, színe és stílusa passzoljon a ház vagy a lakás
karakteréhez.
Emelő-toló ajtó beépítésével a természet a szomszédban van
A webáruházunkban kapható nyílászárók között több bejárati ajtó is helyet kapott, amelyek
közül kiemelkedik az emelő-toló típusú ajtó. Ez egy fix elemből és egy tolható szárnyból áll,
amelyek nem egy síkban, hanem egymástól eltolva helyezkednek el. A kilincs elforgatásával a
toló elem a fix rész elé helyezhető, biztosítva ezzel az ajtón keresztül történő közlekedést.
A teraszajtók ezen típusa szinte az épület közvetlen közelébe helyezi a természetet, szinte
eggyé varázsolja a külső és a belső tereket. A fény szabadon áramolhat a szobába, a ki-be
járás vagy a különböző tárgyak kivitele, mozgatása az alacsony küszöbnek hála teljesen
problémamentessé válik.
A terasz bejárati ajtók az esztétikai szempontok mellett számos funkcióval is bírnak. A
természetes fény beáramlásának és a könnyű hozzáférésnek a biztosítása, a biztonság és az
energiahatékonyság mind-mind olyan szempontok, amelyeket érdemes megfontolni a vásárlás
során. A választás bonyolult feladat, azonban megkönnyíthetjük ezt az Ön számára! Kérjen
ajánlatot tőlünk az erre szolgáló űrlapon keresztül!